Már az idei ausztrál körverseny idején eljátszogattam ezzel a kifejezéssel, hogy erre fűzve a gondolatmenetet, készítsek egy összefoglalót. Azonban látva, hogyan alakultak az azt követő versenyek, valami más kezdett formálódni a gondolataim között.
Hát kérem, ez nem teremsport.
Erről a kifejezésről persze több mindenre is asszociálhat az olvasó, lehet szó akár arról, hogy a sportág jellegéből adódóan rendkívül nagy a sérülésveszély, sőt a tavalyi évben ennek a tragikus oldalát, oldalait is megismerhettük. Eszébe juthat bárkinek, hogy az országúti kerékpározás során olyan közel kerülnek a nézők, a rajongók rajongottjaikhoz, mint talán egy sportágban sem, és ennek is megvannak a maga árnyoldalai, nem egyszer az egész versenyt befolyásoló összetevő. Itt sem kell sokat visszatekerni az emlékezetben, hiszen a tavalyi Tour de France-t jócskán befolyásolta az első szakaszon az a kelekótya néző, akibe fennakadt a mezőny egy része. (S Giuseppe Guerini történetét se felejtsük el 1999-ből, bár az végül happy end lett.)
 |
| Fürdőző nézők az ausztrál körverseny 1. szakaszán |
Az elmúlt bő egy hónapban ugyanis kaptak a bringások hideget és meleget egyaránt. Szó szerint. Akik Ausztráliában és Argentinában versenyeztek, azoknak a hőséggel kellett viaskodniuk. Ausztráliában ilyenkor a negyven fok sem ritka. (Ahogy néhány évvel ezelőtt is beszámolt róla Robert Förster is.) Argentinában ehhez még hozzájött az eső is, özönvízben edzettek és versenyeztek a bringások, utóbbi esetben meg is lett neki az eredménye, személyes beszámolóikban káoszról lehetett olvasni, hallani, káosz pedig bukást, bukás pedig (jobb esetben) sérülést okozhat.
 |
| Levi Leipheimer (OPQS) edzés közben Argentinában, a San Luis előtt |
Míg a déli féltekén a hőségtől, addig Európában a sokéves átlaghoz képest szokatlan hidegtől szenvedtek a kerékpárosok. Ezt Alberto Contador is jelezte egyik internetes megnyilvánulásában amikor Argentinából hazatért Spanyolországba. Majd negyven fok különbség! Kemény.
Amikor ezt írta, akkor zajlott éppen az Etoile de Besseges elnevezésű többnapos verseny. Az útvonalat rendre nagyjából harmadára kellett csökkenteni. Végül is érthető, nem? Ha belegondolunk, még mi is, akik csak a hétköznapi teendőink miatt kényszerülünk kiépni az utcára, jobb esetre csak percekre, ki vagyunk téve a megfázás veszélyének, hisz levegőt venni csak kell, a torkunknak hamar annyi.
Gondoljunk csak bele, hogy mindezt órákon át teszi valaki!
 |
| Rémi di Gregorio (Cofidis) az Etoile de Besseges 5. szakasza előtt |
Ha valakinek az jut eszébe, hogy de hát miért rendeznek Európában ilyenkor versenyeket, hozzá kell tenni, hogy ezek a Földközi-tenger partvidékén, illetve attól nem messze zajlanak, ahol elvileg (a sokéves átlag szerint) ilyenkor már megfelelő körülmények között rendezhetnek kerékpárversenyt. Ahogy például a Tour Méditerranéen esetében is. Még csípős idő, még gyér napfény, Provence, és Dél-Franciaország még csak most éled téli álmából. De már éled! Nos, idén a Tour Med szakaszait is le kellett rövidíteni (a pontosság kedvéért hozzáteszem, elég rossz volt a helyzet egyik szakaszon két évvel ezelőtt is, tehát nem azt mondom, hogy most évszázados hideg és rossz idő lepte el azt a környéket.)
A francia területeken inkább még csak a hideg, míg Spanyolországban már a tetemes hó okozott gondokat. A Mallorca Challenge elnevezésű versenysorozat utolsó versenye el is maradt a havazás miatt.
 |
| Mallorca |
Nos, a hó látványa önmagában persze nem idegen a kerékpársporttól, az egyik legismertebb és legfontosabb körversenyen a Giro d’Italián (amit pedig most már régóta májusban rendeznek) elég gyakran fordul elő, hogy a Dolomitokban hófehér tájon kell végigkerekezniük és heroikus küzdelmeiket megvívniuk a versenyzőknek. A legismertebb momentum ebből talán az iszonyatos hóvihar a Passo di Gavián 1988-ban.
 |
| Andy Hampsten 1988-ban a Gavián - pezcyclingnews.com |
És van még egy fontos mozzanat az időjárást illetően. Míg a meleg és hideg, a sok csapadék, legyen az eső vagy hó mégiscsak független az emberi tevékenységtől, a szmog teljesen más téma. Márpedig a tavaly először megrendezésre kerülő Pekingi körversenyen ez játszotta a főszerepet. Hogy tömören összefoglaljam a dolgot: finoman szólva sem érezték jól magukat ott a versenyzők. A gond csak az, hogy a kínai piac egyre fontosabb tényező ebben a sportágban is, ráadásul az ASO-nak (többek között a Tour de France-t is szervező cég) rendkívül nagy a befolyása, és az UCI, a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség által kikényszerítette (meglehetősen nagy botrány volt, hogy gyakorlatilag megzsarolták a csapatokat, ha nem utaznak el Kelet-Ázsiába, nem lesz Wold Tour licence, ami miatt persze a szponzorok is elgondolkodtak volna) , hogy minden nagy csapat vegyen részt az ottani versenyben.
A hírek szerint ráadásul egy újabb kínai versenyt igyekeznek benyomni a nemzetközi kerékpáros versenynaptárba, és ki tudja, az nem hasonlóan egészségtelen nagyvárosi környezetben zajlana-e részben, mint ahogy a pekingi kör esetében is történt (hozzátéve, hogy azért voltak szép tájakon, „egészséges” viszonyok közt zajló szakaszok is).
 |
| Peking 2011 októberében.... |
Konklúzió? Nincs sok, legfeljebb csak egy kényszeredett bon mot: hát kérem, ez nem teremsport.
Kapcsolódó:
Országúti kerékpáros versenynaptár 2012
*majd egyszer erről is részletesen, hogy most már miért nem teszem...
a forrással külön meg nem jelölt képek a cyclingnews.com oldaláról származnak.
