Február közepén itt, a TOURázzunk együtt blogon is szó volt róla, hogy az ománi körverseny 5. szakaszán olyan forróság volt, hogy már a semleges és éles rajt közötti útszakaszon is sorra defektet kaptak a bringák. A mezőny akkor Fabian Cancellara (Trek Factory Racing) és Tom Boonen (Etixx-Quick Step) vezetésével sztrájkba lépett. A belga bringás úgy nyilatkozott, ők nem meghalni jöttek a Közel-Keletre, márpedig, ha egy sprinter felpörög a végsebességére, és akkor éri egy ilyen technikai jellegű baleset, annak nagyon súlyos következményei lehetnek.
Pedig a sivatagi versenyek - ahogy a belinkelt cikk is utal rá - részben épp az európai kora tavaszi időjárás viszontagságait igyekeznek kijátszani: napsütés van, (alapvetően) jótékony meleg, a nem éppen sűrűn lakta vidékeken a hosszú utakon készülni lehet a leghosszabb tavaszi egynapos klasszikusokra is. Miközben Európában itt-ott még mindig hó és hideg van.
Másrészről az elmúlt egy-két évben szervezőknek és versenyzőknek egyaránt szembe kellett nézni azzal a jelenséggel, hogy Európa bizonyos területein akár még májusban is eshet hó. Nem, nem északon, hanem például az olaszországi Dolomitokban. Ráadásul, mivel mégiscsak a Földközi-tengerhez közeli vidékről van szó, nem holmi porhó, kis szitálás, hanem súlyos, nedves hópelyhek akadályozzák a versenyt. Gondoljunk csak a két évvel ezelőtti Giro d'Italiára, bár a tavalyi versenyen is akadtak közel hasonló jelenetek.
A Tirreno-Adriatico vasárnapi szakasza megint csak előhozta a problémát: a versenyről készült fotókat látva inkább illenek a képek egy karácsonyi képeslapra, mint egy országúti kerékpárverseny képes beszámolói közé. Még akkor is, ha a sportág történetében és abban, ahogyan már a legelső versenyeket is igyekeztek a korabeli újságírók olvasóik számára lefesteni, benne foglaltatik a heroikusság, a látványos emberfeletti küzdelem eszméje, és ahhoz bizonyos szempontból nélkülözhetetlen a természet szeszélyessége.
A vasárnap délutáni terminillói befutón nagyon gyorsan történt minden. Bár volt némi hó az út mentén és az utak is értelemszerűen nedvesek voltak, kezdetben még igazán számottevő hómennyiség nem gyűlt össze. Aztán az utolsó néhány kilométeren meglepte a mezőnyt a komolyabb adag égi áldás. Az előrejelzéseknek megfelelően - nevezetesen, hogy előfordulhat hóesés fent a hegyen - a szervezők előzetesen csak annyit változtattak, hogy átalakították a csapatkocsik és -buszok parkolási rendjét, hogy lehetőleg minél kevesebbet kelljen lejtmenetben nedves úton a versenyzőknek menniük, hogy a szakasz végeztével megközelítsék azokat. Bizonyos szempontból, az előrejelzéseket tekintve egy átlagos kerékpárversenynek tűnt, amit átlagos módon bonyolítanak le a szervezők. A körülmények nem voltak ideálisak ugyan, de hát mit is mondtunk a cikk elején? - ez bizony nem teremsport. Arra az utolsó pár kilométerre nem igazán lehetett hogyan felkészülni.
Ráadásul ellentétben a tavalyi Giro d'Italiával, amikor a Passo dello Stelvio lejtmenete okozott gondokat (nem csak sport, de tömegkommunikációs szempontból is - erről részletesebben majd később!), most egy hegyi befutó utolsó kilométereiről volt szó. A szakaszgyőztes Nairo Qintana (Movistar) vagy Bauke Mollema (Factory Trek Racing) is úgy nyilatkozott, ez így emiatt viszonylag szerencsésebb helyzet volt. A holland bringás nem is igen fázott, de el tudja képzelni, hogy a gruppettóban igencsak sokan vacoghattak.
Összefoglaló videó a szakaszról:
Más versenyzők, például Fabian Cancellara vagy Pippo Pozzato most akadtak igazán ki az időjárásra: a svájci "Spartacus" szerint ez most tényleg sok volt, míg kedvenc metroszexuális bringásunk azt magyarázta, hogy bár kívülről biztos tetszetős és látványos a verseny, ő mégis nemet mondana inkább a hóra, mert belülről nem igazán jó dolog ezt átélni.
Hogy a sportág egyedi jellege - azokkal a jellemzőkkel, amiket a felvezetőben is írtam - milyen problémákat rejt magában, azzal a profi kerékpárosok szövetsége, a CPA is foglalkozik, és igyekszik az UCI-val együtt bizonyos sarokpontokat kijelölni, mit is kell tenni extrém időjárási viszonyok esetén. Az amerikai sprinter, Tyler Farrar (MTN-Qhubeka) is ezt az alapszabályt, az alapvető kereteket - amin belül aztán az aktuális döntéseket meg lehet hozni - sürgeti. Ő úgy fogalmazott, hogy nyilván senki sem szeretne egy versenyt (vagy annak egy szakaszát) törölni, annak sincs sok értelme, ha csupán eső miatt állna meg egy verseny, de a limitet meg kellene határozni, egy szabályzatot kell alkotni arról is, mitől kezdve tekintendőek életveszélyesnek az időjárási körülmények.
A verseny persze folytatódik, ráadásul hétvégén itt a Milánó-Sanremo is, ami szintén nem épp napfényes oldalát mutatta az elmúlt években. Biztos, hogy a téma még sok alkalommal, sokféle szituációban fel fog bukkanni - véleményem szerint akkor is, ha létrejön egy új, pontosabb szabályozás. Mert hát ilyen az országúti kerékpársport.
A cikkhez segítségül szolgáltak a Cyclingweekly és a Velonews oldalak e témával kapcsolatos információi
Kapcsolódó:
Tirreno-Adriatico 5. szakasz eredmények
Összetett állása az 5. szakasz után
Teljes útvonal
Rajtlista
