Az országúti kerékpársportot egész szezon során aktívan figyelemmel kísérők számára az elmúlt évek során megszokottá válhatott, hogy a február az Arab-félszigeten megrendezett - előbb csak a katari és ománi majd tavaly óta a dubai - versenyekről szól. Kívülálló megfigyelő számára evidensnek tűnhet, hogy a sorozatos doppingbotrányok és a gazdasági válság szerencsétlen egybejátszása miatt egyre nehezebben szponzorokat találó sportág kapva kap azon a lehetőségen ha a térség gazdag országai (de tulajdonképpen hasonló a helyzet Kínával is) többek között versenyek lebonyolítása által beszállnak ebbe az üzletbe. Ez természetesen a rendező félnek is jó üzlet, hiszen mint ahogyan Eddy Merckx, az ománi körverseny lebonyolításában részt vevő kerékpáros legenda is utalt rá minap, a kerékpározás az a sport, ami leginkább turisztikai célokra is használni lehet, mivel ellentétben a stadionokban, sportcsarnokokban rendezett sporteseményekkel, egy kerékpárverseny képes egy ország, egy tájegység arculatát is megmutatni a televíziós közvetítések révén.
Másrészről az sem véletlen, ha a sivatagban rendezett versenyek esetében elsőként a pénzre asszociálunk, hiszen a sportnak (bármilyen sportág bármilyen eseményeinek) az a fajta kultusza, ami Európa és Amerikai elmúlt másfél évszázadát jellemzi, itt nemigazán létezik, nem véletlen tehát, hogy az Közel-Keleten megrendezett országúti kerékpárversenyeket is tájidegennek, gyökértelennek, szervetlennek érezzük Talán az sem véletlen, hogy a sportág egy adott vidék történetébe való beágyazottságát tekintve mégiscsak Európa legsűrűbben lakott vidékein bír komoly múlttal. Sűrű úthálózat, jó minőségű mellékutak, egymáshoz viszonylag közel eső települések, ilyen helyzetben könnyen válhat a mindennapi élet meghatározó részévé, alapvető közlekedési eszközévé is a kerékpár, s ezzel még inkább beágyazottá a kisközösségek életébe is.
 |
| Szokatlan látvány - kerékpárverseny autópályán (Katar) Photo: Tim De Waele | TDWsport.com |
Ha azonban megnézünk egy kerékpárversenyt Ománban vagy Katarban, az első, ami feltűnik, hogy lakatlan vidékeken, kihalt tájakon megy végig a verseny, gyakran autópályákon. Bár a rajt és célállomásokon sok expat (főleg angol IT-sek, pénzügyi világ szakemberei, diplomaták, st) néz ki a versenyre, mert ezzel is azt érezhetik, hogy a szomszédos országok barbár káoszához képest ezekben az államokban minden rendben van, az a fajta "intim" viszony néző és verseny között egy mindentől távol eső autóúton végigvezető versenyútvonal esetében nemigazán képződhet meg, mint amikor mondjuk egy belga városkában a helybeliek évről-évre kiülnek a házaik elé és várják a bringásokat.
 |
| Kísérlet a hagyományteremtésre? |
Mivel a sivatagban nincsenek sűrűn egymást követő települések, az a fajta nyüzsgés sem tud létrejönni, ami az európai helyszínekre jellemző. Akár állandó útvonalú versenyről, akár évről-évre változóról van szó, az biztos, hogy egy érintett település készül erre rendezvényre:fesztiválok, falunapok zajlanak, vagy éppen rivalizálás a szomszéd települések között, ki tudja látványosabban üdvözölni a mezőnyt, különféle hagyományőrző programokat szerveznek, van minden, "zizi, bambi, körhinta", vagyis nagyon sok minden hozzátartozik ahhoz, hogy egy nagy presztízsű kerékpárverseny zajlik a vidéken. (A helyi amatőr versenyekről meg már ne is beszéljünk!) Mindez kimarad a sivatagban, s ezzel valami nagyon lényegeset, esszenciálisat veszítenek önmagukból az ezen a vidéken zajló versenyek.
 |
| Sztrájk a díszes autópálya felüljáró alatt Fotó: Tim De Waele | TDWsport.com |
Ennek ellenére, amikor a Velonews riportere körbejárta a témát még Dubajban, a hónap elején, többnyire pozitív megnyilvánulásokat rögzíthetett tudósításában: a kerékpárosok szakmai szempontból örülnek a lehetőségnek, hogy két-három hetet ezen a vidéken tölthetnek. Alapvető pozitívum a sok napsütés, nem kell hóval, sárral, esővel, jéggel bajlódni a borongós-ködös, nyirkos Európában. A jó időben pedig (még akkor is, ha néha túl jó az az idő) tovább maradnak lazák az izmok, így a nagyjából 200 kilométeres szakaszok után sok bringás rátesz még 100 kilométert edzésképpen, vagyis tulajdonképpen ideális helyen készülnek a közel 300 kilométeres tavaszi klasszikusokra.
Akad(hat) még egy érdekes következménye annak, hogy a február ezekkel a közel-keleti versenyekkel már az aktív kerékpáros szezon részévé vált, nevezetesen, hogy a versenynaptár is átstrukturálódik kicsit. 7-8 évvel ezelőtt még óriási lyuk tátongott a január közepi Tour Down Under és a Párizs-Nizza között, amit a dél-európai, kisebb jelentőségű, sokszor az időjárási körülményeknek nagyon is kitett többnapos versenyek nem tudtak eddig betölteni. Most viszont azáltal, hogy gyakorlatilag a teljes elit mezőny versenykész állapotban van februárban is, több európai versenyt is előbbre hoztak pár héttel az eddig megszokott időpontjukhoz képest. hiszen nagyobb esély van rá, hogy igazán nagy nevek is tiszteletüket teszik a versenyen (márpedig a sztárok sok turistát vonzhatnak). Sőt. az is előfordulhat, hogy az idei Tour de France nagy riválisainak kikiáltott versenyzők már februárban ki-ki párharcot vívnak hóval tarkított hegyi szakaszokon, ami ugyancsak ritkán szokott korábbi években előfordulni. Igaz, ehhez valószínűleg az is kell, hogy jelenleg egy olyan generáció dominanciája érvényesül az elit mezőnyben, amelynek kiemelkedő képviselői szívesen belemennek ilyen egymással közvetlenül megvívandó küzdelmekbe.
 | |
Alberto Contador (Tinkoff-Saxo) a Vuelta a Andalucia/Ruta del Sol 3. szakaszán
|
