Gent-Wevelgem 2016 - esélylatolgató - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2016. március 27., vasárnap

Gent-Wevelgem 2016 - esélylatolgató

Noha a többi flandriai klasszikushoz hasonlóan ezen a versenyen is vannak macskaköves emelkedők ("Helligen" /dombok), a Gent-Wevelgem tűnik mind közül a leginkább a sprinterek számára kedvezőnek.
A tavalyi időjárási körülmények talán, remélhetőleg nem jönnek vissza - bár látvány szempontjából biztos, hogy emlékezetes marad például Gerain Thomas (Sky) bukfence a levegőben - esőre és szélre ma is számítani lehet.

A verseny jellegét a sík és a dombos vidékek váltakozása adja meg, gyakorlatilag három jól elkülöníthető szakaszra osztható az útvonal. Nagyjából 150 kilométeren keresztül a kerékpárosok kiélvezhetik a mélyföldi időjárás minden örömét kellemetlenségét. Itt elsősorban az oldalszélre kell gondolni, a mezőny könnyen kis csoportokra szakadhat már a kezdeti szakaszában is.
(nagyobb méretért kattints a képre!)

Ezután jönnek a macskaköves emelkedők, köztük is a legkeményebb, legmeredekebb és a lejtmenetben is nagy technikai tudást igénylő Kemmelberg. ami 2,5 kilométer hosszú, átlagosan 4,4%-os meredekségű, de van, ahol a 22-23%-ot is eléri. A végeredményt is befolyásolható szökés igazán ezen a részén tud kialakulni a versenynek.

Ha az időjárás kedvező, a Kemmelberg második megmászása után a mezőnybefutóra pályázó sprinterek csapatainak még 35 kilométeren át van lehetőségük az esetleges szökevénycsoportot vagy csoportokat befogni. Hogy sikerül-e vagy sem... ha ezt tudnánk előre, már nem is lenne olyan izgalmas a verseny, nem igaz?

Az utóbbi 10 év győztesei:
2006 Thor Hushovd (NOR) Crédit Agricole
2007 Marcus Burghardt (GER) T-Mobile Team
2008 Óscar Freire (ESP) Rabobank
2009 Edvald Boasson Hagen (NOR) Team Columbia–High Road
2010 Bernhard Eisel (AUT) Team HTC–Columbia
2011 Tom Boonen (BEL) Quick-Step
2012 Tom Boonen (BEL) Omega Pharma–Quick-Step
2013 Peter Sagan (SVK) Cannondale
2014 John Degenkolb (GER) Giant–Shimano
2015 Luca Paolini (ITA) Team Katusha

Kire érdemes idén odafigyelni:

Alexander Kritoff (Katusha)
Friss hír! - Kristoff betegség miatt ma mégsem áll rajthoz!
A norvég sprinter csalódottságát fejezte ki a pénteki E3 Harelbeke után, többek között azt nyilatkozta, magát is meglepte a rossz teljesítménye, úgyhogy most össze kell kapnia magát, bár a Párizs-Roubaix még két hét, de a Ronde Van Vlaanderen már szinte a nagyunkon van.

Pedig nem így indult a szezonja, a Katari Körversenyen és Ománban is sorra nyerte a sprintszakaszokat, majd a Párizs-Nizzán jól teljesített például az 5. szakaszon, ahol bár Alexey Lutsenko (Astana) szökése hazaért, a mezőnyhajrát Kristoff nyerte.

Arnaud Demare (FDJ)
Ha sprint, akkor a franciák egyik tehetsége, a friss Milánó-Sanremo győztes Demare is szóba jöhet. Bár a két héttel ezelőtti La Classicissima előtt nem biztos, hogy  bele került volna az esélylatolgatókba, hiszen győzelme tulajdonképpen mégiscsak meglepetés volt, ezután a győzelme után nem lehet figyelmen kívül hagyni.

Persze az ő teljesítménye sem derült égből villámcsapásként hatott, a február eleji La Méditerrannéenne során kettő, a Párizs-Nizzán pedig egy szakaszt nyert.

Fernando Gaviria (Etixx-Quick Step)
Emlékezhetünk, a 21 éves kolumbiai versenyző volt az, aki a Milánó-Sanremón a véghajrában bukott, szerencsére mindenki rutinosan hárította a további kalamajkát (hogy tette ezt Sagan és Cancellara, nézd itt meg itt!)

Ez az első szezonja az elit mezőnyben, de már mindenki róla beszél, mert eddigi teljesítménye alapján vele bizony számolni kell. Nyert szakaszt a Tour de San Luison, a vadiúj Tour Cycliste International La Provence háromnaposon és a Tirreno-Adriaticón is.

A Milánó-Sanremón csak 79, lett, de a Dwars door Vlaanderenen épp befért a top10-be. Ki tudja, talán a flandriai macskaköves utak jobban fekszenek neki.

Peter Sagan (Tinkoff)
A világbajnok is ugyanolyan feltűnést keltően kezdte egykoron profi pályafutását, mint most Gaviria, az elmúlt szezon óta azonban egyértelműen egy téma foglalkoztat mindenkit Sagannal kapcsolatban (na, jó, néha maga a szlovák srác tesz arról, hogy másról  is beszéljenek vele kapcsolatban ,lsd pl. a szilveszteri Grease-tribute videóját): mikor szabadul meg az örök második hely átkától.

Idén még nincs győzelme, második helye annál több. Rebesgetik, hogy a Cancellara-Boonen párharc után megvan a  következő évek nagy kettőse: Sagan és  Greg van Avermaet (BMC). Eddig a zászló egyértelműen a belga versenyzőnek állt. De mindig van egy újabb verseny, ahol az aktuális szivárványmezes visszavághat.

2013-ban  már sikerült neki itt is bizonyítania.

Edwald Boasson Haven (Dimension Data)
A norvég versenyzőnek volt egy-két jó megvillanása a közel-keleti versenyeken, ám néhány balszerencsés mozzanat (pl egy tényleg, igazán rosszkor jövő defekt) visszavetette. Pedig a csapattárs Mark Cavendish is inkább rá tenné mostanság a zizit a Dimension Data versenyzői közül.

Számára sem újdonság a Gent-Wevelgem, igaz ő viszonylag régen, 2009-ben nyerte meg a versenyt.  Boasson Hagennek egyébként az egész eddigi  karrierjére jellemző ez a meg-megcsillanás, aztán valami félresiklás, idén azonban van valami biztató az ő teljesítményében, igaz, messze vagyunk már attól, mikor 2009-2010 környékén több szakértő is azt bizonygatta, ez a srác olyan univerzális képességű bringás, hogy ő lehet majd az új Eddy Merckx,  

Fabian Cancellara (Trek-Segafredo)
Spartacus igazi diadalmenettel kíván búcsúzni a profi karrierjétől, eddig egész jól áll a projekt. Januárban Mallorcán nyert, majd a Strade Bianchén oktatta az Etixx-Quick Step versenyzőit. Jól ment a Tirreno-Adriaticón  megjavítva a záró időfutamon saját egyéni rekordját, és nem a pénteki E3 Harelbekén is megmutatta sportolói nagyságát, vert helyzetből egész jól visszahozta magát a 4. helyre.

Cancellara  tavaszi egy napos klasszikusokon sikerekben gazdag pályafutást maga mögött tudható Cancellara a Gent-Wevelgemen soha nem alkotott igazán maradandót, no de épp ezért itt az utolsó alkalom.

Érdemes még megemlíteni a szintén jó formában lévő Nacer Bouhannit (Cofidis) a már Sagan révén szóba hozott Greg van Avermaetot, aki azonban pénteken betegség miatt kihagyta az E3 Harelbekét és a hírek szerint most 100%-ig egészséges, Tom Boonent (Etixx-Quick Step), aki egy esetleges győzelemmel egyedüli rekordtartó lehet, Jürgen Roelandsot és André Greipelt (mindkettő Lotto-Soudal) vagy éppen Sep Vanmarckét (LottoNL-Jumbo)

Gent-Wevelgem 2016 - útvonal, profil
Gent-Wevelgem 2016 - rajtlista
Gent-Wevelgem 2016 - élő (szöveges) közvetítés délután fél négytől
Tavaszi egynapos klasszikusok 2016 - áttekintő táblázat


Hozzászólnál? 
Gyere a Facebookra!


Amire és akikre számíthatunk. http://tourazzunkegyutt2009.blogspot.hu/2016/03/gent-wevelgem-2016-eselylatolgato.htmlM...
Közzétette: TOURázzunk együtt – 2016. március 27.


Post Top Ad