Chris Froome (talán) ott lesz a 2018-as Giro d'Italián - TOURázzunk együtt

SZOLGÁLATI KÖZLEMÉNY

TOURázzunk együtt

ORSZÁGÚTI KERÉKPÁRSPORT BÖLCSÉSZ SZEMMEL

Post Top Ad

Post Top Ad

2017. november 28., kedd

Chris Froome (talán) ott lesz a 2018-as Giro d'Italián

Hozzá közel álló források szerint Chris Froome (Team Sky) mégiscsak nekivág jövőre az olasz körversenynek.



Ha esetleg még meg is nyerné, ő lenne az első olyan versenyző, aki sorozatban, egymást követően lenne képes megnyerni a három nagy körversenyt (függetlenül attól, hogy nem egyazon naptári évben van mind a három). Froome utána még részt vesz a Tour de France-on is, természetesen ott is az első helyre hajt.

A hírek szerint Froome a részvételéért külön fellépési díjat kap majd, de nem közvetlenül az RCS Sporttól, a verseny rendezőjétől, hanem az izraeli féltől, akik bennfentes infó szerint 10 millió eurót fizettek azért, hogy náluk legyen a Nagy Start, valamint plusz 2 milliót Froome-nak, hogy rajthoz álljon.

Hivatalos megerősítésre valószínűleg a szerdai útvonalprezentáció során kerül majd sor, Froome egy videóüzenetben fog beszélni részvételi szándékáról. Erre utalhatott Mauro Vegni, az RCS Sport kerékpáros ügyekért felelős sportigazgatója is, amikor azt nyilatkozta, hogy bár most már szinte teljesen ismert az útvonal, legalább is a legfontosabb részletei, ám az útvonalprezentáció még tartogat fontos bejelentéseket.

(forrás

Post Top Ad